Dobos Levente

Ötvösműhely

Rólam

Szeretem, ha egy ékszer elkészítése sok aprólékos művelet elvégzését igényli, és időt, energiát szánhatok egy elképzelés megvalósítására. Lehessen és kelljen az anyaggal dolgozni, többféle szakmai fogást és akár új technikákat alkalmazni. Ilyenkor érzem igazán, hogy van értelme és haszna mindannak a tudásnak és tapasztalatnak, amelyet eddigi szakmai pályafutásom alatt megszereztem, és amelyet igyekszem folyamatosan bővíteni.

Tovább

Dobos Levente ötvös mester

Dobos Levente

ötvösmester

Partnerek

„Az élet úgy hozta, hogy a munka összekapcsol a testvéremmel, hiszen mindketten bábáskodhatunk egy házasság megszületésekor. Az ehhez szükséges két fontos feladatot bízta ránk a sors: bátyám „ott van” már a lánykérésnél is, az általa készített eljegyzési gyűrű ennek a szép momentumnak elengedhetetlen kelléke. S aztán mindketten részesei leszünk az esküvői ceremóniának: szertartásvezetőként én kérhetem meg az Ifjú Párt, hogy húzza fel egymás ujjára az összetartozásukat kifejező karikagyűrűket – s milyen öröm számomra, ha ezek testvérem, Dobos Levente ötvösmester keze munkáját dicsérik!
Nagyon büszke vagyok Levire, minden alkotása azt igazolja számomra, hogy jó utat választott! Kedvessége, odaadása a Megrendelők felé, valamint a szakma iránt érzett alázata és munkájának szeretete emeli őt olyan szakemberré, akire érdemes ezt a nemes feladatot, az eljegyzési- és esküvői ékszerek elkészítését bízni!
Meleg szívvel ajánlom minden kedves Házasulandó Párnak!”

Dobos Rita szertartásvezető, esküvőszervező